Meglehetősen szubjektív vélemény, de akkor is kimondom: a ma élő legjobb magyar zenekar a Brains. Hiába próbálsz nem táncolni rá, a harmadik számnál már úgy pattogsz, mint akinek rúgó nőt a seggébe. Na de, ne szaladjunk ennyire előre!
Kedden elkezdődött a BME Egyetemi Napok. Kora este még pangás volt a terepen, ám a sötétedéssel együtt áramoltak befelé az emberek. Fesztiválokhoz - és a nagyobb szórakozóhelyekhez - mérve is tűrhető áron mérték a szeszt, így be is tankoltam. Mikor a fenilefrin-hidroklorid és a feniramin-maleát harmonikus kapcsolatba lépett a rosé házmesterrel, akkor - a lehető legjobb időzítéssel - felcsendült a Blood Pressure. Eufória, katarzis, szellemi ejakuláció. A briliáns muzsika hangjai gyengéd szeretőként kurták szét az agyam. Zenei orgazmus, ami nagyon pengén ütött. A tömeg ugrálásától folyamatosan remegő padlón nem lehetett lazítani egy percet sem. Akaratlanul is elrugaszkodtam a földtől, végtagjaim szeleteltek a levegőben, izzadt arcommal permeteztem a körülöttem lévőket. Én voltam a legvidámabb malac a villanydarálóban.
A koncert után igyekeztem visszatalálni emberi énemhez. Smilebomb segített hidratálni a friss levegőn a Vis Maior háttér zenéjében. Ekkor toppant be Szabó Lea, GTK hallgató. Nagyon kedves lány és külön megkért minket, hogy ne említsük meg, hogy irdatlanul berúgott. Kérését tiszteletben tartjuk. Szóval ez a kedves leány egyszerűen ránk köszönt, majd fél perc alatt berántott minket az életébe. Előttünk hívta fel barátját, hogy készítse a kotont, mert ő már nem vár tovább a barátnőire. Utána édesanyjával is csevegett egy sort. Az anya-lánya kapcsolat egy eddig titkolt gyöngyszemét láttuk, amit muszáj - sajnos pontatlanul - idézni:
"Bazd meg anya! Bazd meg! Szeretlek, hallod?! Szeretlek, bazd meg, mert az anyám vagy, bazd meg! Csókollak! Szia!"
Ezt hallva kicsordult egy könnycsepp a szemünkből. Időközben a barátnők is megjelentek, s indultak is a Borgore-ra. Szegény srácnak - aki könnyű latexbe csomagolt álló dákóval várta Leát az ágyon kiterülve - részvétünket küldjük!
Másnap a Supernem koncertjére értünk be az Infoparkba. A színpad előtt csak páran álltak a hangoláskor, így gyorsan megvettük a fröccsünket Smilebombbal, majd beálltunk a második sorba. A srácok fergeteges koncertet adtak, csak az a sok köcsög ne lett volna! Maximálisan megértem az őrjöngést, a pogót, az ugrálást. Hiszem, vallom és csinálom ezeket a tevékenységeket, mert a fesztiválok részét képezik. NA DE! Aki olyan részeg, hogy nem tud magáról az ne csinálja ezeket, mert legszívesebben ott taposnám halálra, majd elégedetten kortyolnám tovább a söröm. Most például egy részeg picsa totál bekábulva dobálta magát az elsősorban álló, visszafogott lányok hátára, akik kevésbé lelkesedtek ettől. Én is csak egy percig babráltam a csöcseivel, mert utána a barátnője rinyált, s kirántotta a kezeim közül.
Atomrészeg srácokkal Soerii & Poolek fellépésén találkoztunk. Volt ingyen pia, "kurva anyád!" és hetyke mellű táncos nő is. Utóbbiról mindig azt hittem, hogy feldobja a bulit, de épp ellenkezőleg. Felcsendült egy jó nóta, megmozdult a lábam, fel is szökkentem, de a következő pillanatban ismét csak álltam és bámultam azt a kurva kivetítőt, hát ha megint láthatok egy kis csöcsöt. Aki viszont fél méterre sem tudott ellátni, az őrjöngött és csapkodott. Nem egy paraszt dobálta be félig üres poharát a tömegbe, ami viszont még engem is meglepett, hogy két tuskó a jéggel teli koktélos vödrét osztotta meg hasonló módon a közönséggel. Legszívesebben nekik mentem volna, de békeszerető, nem túl sportos ember vagyok, így úri ember módjára csak az orruk alá fingtam.
Utolsó nap benedvesedtek a lányok sátrak, így kellemesen lehetett dagonyázni a szabadtéren. Még kint kissé hűvös volt, a sátrakban a tömeg felforrósította a hangulatot. Szerkesztőségünk kedvence, a Paddy & The Rats óriási kocsma hangulatot varázsolt. VOLT-os tudósítóink is megjelentek, s együtt ordítottuk hogy Clock Strikes Midnight. Régen tomboltunk együtt ekkorát, torkunk is majd belefájdult. S az új számuktól pedig egyenesen lepetéztünk.
O'Reilly bandája után szétvált csapatunk. Volt aki átment a ZUP-ra, páran maradtunk az új formációs Tankcsapdán. Utóbbin hihetetlenül nagy tömeg volt. A sátor szélén álltunk, de már itt is nyomorogtunk. Éppen ezért terveztük is, hogy a harmadik szám után lelépünk, ám ekkor egy minibombázót hozzám passzírozott a tömeg. A kis csaj úgy nyomta a risszát a hátsójával, hogy kikopott a nadrágom az ágyékomnál. Havernak gyorsan jeleztem, hogy várjon egy kicsit, ebből még valami jó is elsülhet. De aztán lazult a tömeg, a farpofái is engedtek szorításukból, így nem sült el semmi. Leléptünk.
Odaát a ZUP viszonylag kis tömeg előtt zenélt, de hatalmas elánnal. Eszméletlen jó banda, mindenféle kis szart baszkuráltak amivel hangot lehetett csiholni (azokat hangszereknek hívják, te nagyon hülye! - a szerk.). Krisztába, az énekesnőbe egyből belezúgtunk, ahogy kacéran megpendített egy golyós zajkeltőt. Innen üzenjük neki, hogy a mi golyóinkat is bármikor megpaskolhatja, örömmel berregünk neki.
Az éjszaka további részében már elvesztettük a kontrollt, időérzékünket, önbecsülésünket, és pénzünk többségét is. Julia Carpenterre talán még buliztunk, ám végül a Duna túloldalán kötöttünk ki. Hamburgert ettünk, meg melegszendvicset, mikor elrohant a lábunk előtt egy igazi, vértől lüktető, városi patkány. Fesztiválpatkányként égi jel volt találkozni egy rokonnal, s a hűvös szellő ölelésével átjött az üzenet: a BME Egyetemi Napok volt az utolsó nyári fesztivál a 2012-es szezonban. Most már beköszöntött az ősz, így más kalandok után kell nézni. Ám jövőre újra fesztiválozzunk!
