Végre nem volt gond az alvással. Részemről délig húztam a lóbőrt, nem foglalkozva a sátorban tanyázó pokoli hőséggel. Később a csapattal kihelyeztük a döglést a szabad ég alá. Konichiwa Nagaszaki Oshikuru halálán volt, mert két leányzót hajnalig szórakoztatott ellenállhatatlan sármával, s ha már rávirradt, akkor még csatangolt egyet a városban. Egy-két órácskát szeretett volna aludni a fák árnyékában, de – jó barátokhoz illően – ezt mi nem hagytuk. Próbáltunk jegyzetelni is ehhez a cikkhez, amiből mókusrajz lett. De hát így megy ez ebben a businessben.
A Campus fesztivál előterében, egy büfében toltunk egy gyors ebédet, majd ismét meglátogattuk a matiné sátrakat, hogy eltöltsük az időt és szert tegyünk egy csomó szirszarra. Szerelemittasan tértünk vissza a Szlavisztika Tanszék lányaihoz az Európai Nyelvek Utcájába, de aktuális kedvencünk épp házon kívül volt, így az oroszt angolra váltottuk. Az Anglisztika Tanszék tündérkéinél ugyancsak tesztet töltögettünk (Most komolyan, ez valami hepp?! Jobbat nem tudtak volna kitalálni?! – a szerk.) gumimacikért, rágóért és dobozos teáért. Másnapra meg Legyen Ön is Milliomos!-t ígértek (Na ez már valami! – a szerk.), mi meg azt, hogy ott leszünk.
Bulira járt az idő, így elkezdtünk férfiasan készülődni: mosdás, pólócsere, sziszegőszappan. Az áhított koncertekig még várni kellett, így céltalanul császkáltunk az emberek között, amíg rá nem bukkantunk egy virágra. Vagyis a Virágra (nem cserepes!), aki tegnap vodkával látott el minket a krokogyílért. Barátnőit kereste, akik dögösek és tuják buják, szóval innentől már mi is őket kerestük. Közben őrjöngtünk egy kicsit a Roadon, lazultunk a Magnán, és fogadtunk a Kiscsillag fellépésétől pár méterre, hogy amit hallunk az a Kockacukor. Magabiztosan nyertem, így a mi Virágunk nem csak káprázatos mosolyával, de hűs sörrel is megajándékozott minket. Később a barátnők is meglettek, s ránk hagytak egy fura feltéttel rendelkező lángost, amit azonnal begyűrtünk, nehogy bántson valakit (vagy hogy visszakérjék). Tovább élveztem volna a hölgyek társaságát, de Miyagi Wasabi Oshikuru mindegyiküket lenyúlta. Nekem maradt a Telekom Terasz alatt óriási bulit teremtő Intim Torna Illegál koncertje. A srácok nagyon felpörgettek, ismét felvettem a fesztivál ritmusát. A kedvenc dalaim után sajnos dobbantanom kellett, mert másik sátorban a Supernem zúzott. Sajnálom, hogy ezt a két együttest egyidőbe rakták a Tankcsapdával is, mert mindhárom banda zenéjét szeretem, de így az utóbbit teljesen, a másik kettőt pedig félig ki kellett hagynom. A Dreher Arénában Szabiék óriási bulit prezentáltak, amiről Smilebomb sem maradt le:
„Az elmúlt egy hónapban két Supernem koncerten is voltam. Sajnos rajtam kívülálló okok miatt mindkét koncertről 1-1 órát késtünk, de most már a hangolást is végighallgattam. Nem olyan nagy élmény, viszont én borzasztó boldog voltam tőle. Mivel ez a koncert is a Dreher Arénában volt, így a koncert végére olyanok lettünk, mint az ázott zsepik. Nagyon jó, pörgős, hangos volt, utána még órákon át dúdoltam a dalokat, kis barátaim legnagyobb bánatára.”
A koncert után, szétizzadva marketing pólómat, indultam útjára a következő állomásnak. Ám megérkezni nem sikerült, mert egy kedves ismerősbe botlottam. A tavalyi Campus „illatos fekete női hajkoronája” és a gazdája jött velem szembe a stadion gyepén. Egy év telt el utolsó találkozásunk óta, s azóta tartoztam neki egy korsóval. Nem tehettem mást: ezen az éjjel leróttam a tartozásom.
