Eléggé ciki, amikor az ember lánya a vizsgái miatt csúszik le egy fesztiválról, bár még a mai napi egy hatalmas kérdőjel, hogy mit keres egy HALLGATÓI buli a vizsgaidőszak közepén? Jó, elfogadtuk a tényt, legjobb esetben is szerda este érünk le, de na persze, hogy nem jött össze, szóval csütörtöktől kezdve a lelkünket kiéltük a fesztiválon, hogy bepótolhassuk a lemaradást… Hello EFOTT, megjöttünk!
Indulás: Hajdúnánás, 6:00
Viszonylag hamar sikerült megbarátkozni a ténnyel, hogy Zánkafürdő marhára nem itt van. 360 kilométer… oké, csináljuk. Igazából piszok nagy mázli volt, hogy apum cégének arra volt éppen dolga, így a kényelmes fenekünket Székesfehérvárig kocsival vitték. Autóból ki, vonatra fel, aztán jöhet a MÁV-tól megszokott 5 km/h-s száguldás egészen a fesztiválig. Hatalmas piros pont jár a szervezőknek azért, amiért ilyen közel sikerült tenni a fesztivált a vasútállomáshoz – eltévedés kizárva, a hatalmas málha se húz sokáig, és egyéként is mindenből eleged van a 6 órás út után, lassan a fél karodat adnád egy sátorhelyért és az első fröccsödért
Becsekkolás: Zánkafürdő, 12:00
Az egész fesztiválnak kicsit „megcsúszott” feelingje volt, fél füllel hallottuk, hogy a keddi nyitás is késett, szóval biztos, ami biztos alapon, 3 miatyánkot azért lenyomtam a sajtós jegyért, mielőtt a kasszához léptem, ki tudja, lehet még nem kerültem fel a listára... Kicsit azért földhöz küldött volna, ha a helyszínen tudom meg, hogy még sincs jegy. Hál’ isten nem volt para, a személyimbe ugyan kicsit belekötöttek, de ennyi azért még belefér. A beléptetésnél persze a biztonságiaknak arcoskodniuk kellett, mert hát csak éreztetni kell a fesztiválozó néppel, hogy ki a főnök. Mint már tapasztalt fesztiválozók, előbb átnyálaztuk a házirendet és úgy pakoltunk be, de így is elvették a játékbicskámat az életmenő konzervnyitó funkcióval (hogy aztán meghaljak májkrém nélkül), na meg egy szó se volt arról, hogy csak Bomba energiaitalt és Pepsit lehet bevinni, mint folyadék, mivel ők a fő szponzorok. Mit ne mondjak eléggé kemény volt meginni a 2 liter másmárkájú energialötyit és a hordónyi kólát a konkurenciás gyártóktól. A megnövekedett koffein hatására villámgyorsan sikerült előkapni a sátrat, letáborozni, de még a matracfújással is szerintem világcsúcsot állítottunk fel, bár a szívroham esélye eléggé gyanúsan megnövekedett. Sebaj, fesztivál van, a punnyadás a gyengék fegyvere.
Első sör: Zánkafürdő, 14:30
A sikeres sátrazás és nem-szívroham-kapás után sikerült bevergődnünk magunkat a fesztivál területére. Örömmel állapítottuk meg, hogy rendesen szét van húzva a fesztivál színpadilag meg strandilag is, na és hogy visszafelé, enyhén ittasan ez kilométereknek fog tűnni, de nembaj, a part legalább fasza, füves-homokos, 24 fokos, a Balcsi alig 15! Persze, nem bírtunk a seggünkön maradni, azt hiszem ekkor is szedtük össze az a finom kis náthát, ami aztán végig kínzott az egész hétvégén. A strandolós kislány jelenet után lassan visszavánszorogtunk a sátrunkig (basszus tényleg kilométereknek tűnt!), hogy aztán esti koncertekhez megszerezzük az alaphangulatot. Nőcis ruha fel, ital be, aztán irány a nagyszínpad!
Első koncert: Kalinka Stage, 17:00
A nagyszínpadon Kowalsky hergelte a népet, de mint tudjuk, az igazi bulik a kisebb sátraknál vannak, így a rendkívül lehengerlő hangzású Ivan and the Parazol zenekart vettük célba, akik a Kalinga Stage-nél táncoltatták a főleg lányos közönséget. Nem kell meglepődnünk, Iván hangjától a lányok általában szétfolynak, külsőleg is ráfoghatjuk a „megnyerő” jelzőt, de engem speciel nem a tálalás, hanem a hangzás vonzott. Imádjuk a ’60-as éveket idéző táncolós muzsikákat, főleg hazai előadásban. Kicsit szégyen, hogy összesen vagy harmincan voltunk a tánctéren, ebből 10 állva sörözött, szóval itt van egy kis ízelítő, hogy miért is kell őket minden fesztiválon végigtombolni:
Helyszínváltás: Nagyszínpad, 19:00
Miközben visszamentük a sátorhoz utántölteni magukat, Supernemék már beálltak a nagyszínpadra, szóval igyekezni kellett, hogy a második számot már a tömeg közepéről őrjöngessük végig. Még mindig nem értem, hogy aki csak áll egy sörrel és ritmusra bólogat, az mégis mi a francot keres a harmadik sorban, de az ilyen fazonokat általában hamar le lehet gyűrni, így a „Vissza! Vissza!” skandálásra már sikerült a kordonig nyomulnunk. A srácok tracklistája szerintem jóideje változatlan, meg mernék rá esküdni, hogy tavaly Hegyalján ugyan ezek a számok voltak, ugyan ebben a sorrendben. A buli is hasonlóan ereszdelahajam-ra sikerült, tudományosan megalapítottuk a fantaszikus poppot, dd-d-d-d-dadogtunk k-k-k-k-kétszer, na és persze irányba is álltunk a moziba, aztán meg a sörcsaphoz, hogy a korai rekedtséget időben elkezdhessük borogatni.
Szünet: mindenhol, 20:30
Supernem után nem igazán találtunk semmi kedvünkre valót a fesztiválon, szóval kicsit körbenéztünk a környéket (mikor is jobb oda elindulni, mi este 9kor?!). Meglepően tapasztaltuk, hogy rengetegen jöttek kocsival, a kijelölt parkoló tényleg ki volt használva 100%ig, de ami megdöbbentett; a parkolóan nagyobb buli volt, mint bent a fesztiválon. A szigorú beléptetés miatt sokan a kocsiban hagyták a cuccokat és sutyiban jártak ki iszogatni/enni/meg miegymást csinálni, amiért bent megszóltak volna. Persze a zene itt is max hangerőn dübörgött, az emberek táncoltak és marha jó hangulata volt az egésznek, csak kár, hogy mindezt 10 perc sétára találtuk a fesztiváltól…
Az est semmilyensége: Quimby, 22:30
Igazából írhatnánk, hogy „olyan volt, mint mindig. Olyan semmilyen, de mégis valami izé..”. Csak hogy olyan Kiss Tibis legyen. Az a helyzet, hogy marhasokan voltak, szóval energia hiányában mi is csak a tömeg végén foglaltunk helyet, így bő véleményt nem nagyon lehet róla kifejteni, de hát… volt. Voltak új számok, priceless Kiss Tibi mozdulatok, de igazából csak azért mentünk el, mert hát a Quimby az Quimby, azt meg kell nézni, de hogy minek? Mindegy, akkor jó ötletnek tűnt, így jobban belegondolva pedig sírás, hogy ezért hagytuk ki a Belgát, de komolyan még a Beatriche is tuti jobban megérdemelte volna a közönséget, érthetetlen, hogy inkább végigültük a Quimbyt, mintsem hogy végigtáncoltunk volna bármi mást.
Eszméletvesztés: Dévényi Tibi bácsi, 0:00
A kép megvan, amikor a teljesen tömött arénába lépsz, mindenki ejjhajj fekete-vonatot skandál és hirtelen egy vonatozás közepére csöppensz? Ugye milyen fergeteges? Nekünk annyira meghatározóan szívdobbantó pillanat volt, hogy ez után az estét kár méltatni, Tibi bácsit innen is pusziljuk, isteni zárása volt az első napunknak!
Fotó: EFOTT Facebook
