Szerkesztőségünk idén bővült pimasz patkánylánykákkal. Egyikük bemutatkozóját már olvashattátok, most pedig merüljetek bele a másik fesztivál-őrült, bobbobi gondolataiba!
"Az emberek 90%-nak a Hegyalja a legalja fesztivál ezeknek üzenném, hogy menjetek ki PAFÉ-ra emberek, ott aztán van mit nézni, de azért valljuk be, itt is megvannak a zenei fesztiválok olyan elengedhetetlen kellékei, mint a punk, aki már a -2. napon elkezd tarhálni a bérletre és szegény csórikám még az 1. nap is a pénztárnál kunyerál. Ott van még a részeg srác, aki 3 napig képes arccal a sárban fetrengve meghalni magától. Meg persze a gitáros, alkesz fazon, aki az egész fesztivál alatt mindössze egyetlen számmal a zsebében, a Deep Purple-től az örök klasszikus Smoke on the Water című dalon kívül mást egyszerűen nem hajlandó játszani, de ha meghívod egy kisfröccsre, akkor ráadásként még énekel is hozzá.
Gyakorlott fesztiválozóként elég sok indok érvelt amellett, hogy már vasárnap kiköltözzünk Tokajba. Jó bor, tuti árnyékos sátorhely és hát persze akkor vagy igazi arc, ha már kedden 3 napos, teljesen kész állapotban - összefonnyadva, mint egy mazsola - állsz sorba a karszalagodért, de igazából már totál kivagy attól, hogy a matracodat otthon hagyva sikerült egy 10 centi magas fűcsomót befognod a sátrad közepére és naná, hogy már nincs lilafolt-mentes bőrfelületed. A 4. Tokajban töltött nap után már azért én is rájöttem, hogy 900 Ft egy felfújhatós matracra azért mégis csak hatalmas biznisz.
A 0. nap az amatőr zenekaroké volt. Nem sokan voltunk még lent a fesztiválon, de mi azért mégis úgy döntöttünk, hogy jó fejek leszünk, megnézzük, mit tud a feltörekvő nemzedék. Elméletben az ötlet gyönyörű volt, de a gyakorlatba annyi hiba csúszott, hogy felmentünk Mari néni borudvarába. Azért 1 liter furmint után egészen más színben látszik a világ! Másnap ugyan itt sikerült rádöbbennünk arra az undorító folyamatra, amit úgy hívnak, hogy BIZNISZ. Vasárnaptól keddig a bor literjét 700 Ft-os, baráti áron, hűtve, üvegpohárral együtt kaptuk kézhez. Amikor beindult a fesztivál az alkohol ára csodával határos módon hirtelen 1000 Ft-os luxustermékké vált, a pincehidegségről még csak álmodni se mertünk és kedvünkre szemezgethettünk az asztalon elhelyezett műanyag poharakból. Köszönjük Emese.
A szerdai hivatalos első fesztivál napot – a szokásos alapozás után – a Yellow spots zenekarral indítottuk. Őrület maga a látvány, hogy művérrel befröcskölt ápoló nénik üvöltik a füledbe, hogy „Oké Májkül, oké?”, de amikor végre beindul a táncolós rész, ott elszabadulnak az indulatok és hiába van délután kettő, rájössz, hogy ezek a srácok-lányok csak tudnak valamit, amitől így bevadul a nép. Kis pihenő – egy fröccs – után átvonultunk Road-ra, ahol meg kellett állapítanunk, hogy a célközönségben igazán sok a bunkó rocker, akiknek nem tűnik fel, hogy mondjuk egy... khm... hölgyet nem illik páros lábbal megkínálni a bal lapocka közepén. Sőt, arra se nagyon vevő a mai fiatalság, ha valaki előbb belemarkol a hátsójába és csak azután köszön, hogy SZIA! Kicsit sírtunk ugyan, hogy a Road-os vergődés miatt ki kellet hagyjuk a Vad Fruttikat, de mivel az Exodus hangosítása kritikán aluli volt, hamar visszavonultunk a kempingbe és így pont elég időnk volt felhangolódni az esti Fish!-féle ereszd el a hajamra. Volt magasan szálldogálás, drum’n’bass imitálás és Senior Hal igen csak kitett magáért, hogy a Maláta bár előtti tömeg legyen a legnagyobb hangzavarral az egész fesztivál területén. Kis szusszanás után – már egyedül – nosztalgiáztam egyet a német Alphaville zenekar kíséretében és az öngyújtós „Forever young” című világklasszis után elégedetten vonultam át a Furmint teraszhoz egy jó táncolós-ugrálós ír kocsmazene-dölux-ra a Firkin jóvoltából.
A csütörtök reggel kicsit döcögősen indult. Az otthonról hozott kaja már előző este elfogyott, aztán kiszáradva, éhesen, mint egy ősember, a bolt-kemping távolság mérföldeknek tűnik. De! hatalmas pacsi és megtiszteltetés jár a szervezőknek, hogy a melegvízkérdést eléggé hamar sikerült megoldani, és amikor végre túlestünk a reggeli etetésen, még mindig volt esélyünk arra, hogy ne grönlandi jéghideg vízben fürödjünk. Az már egészen más, hogy a női tusolóban volt olyan, aki képes volt fél óráig állni a víz alatt, de amikor véletlen rányitottam, már dörzsölte az arcradírját (!!) lefelé és leordibálva a fejem kedvesen közölte, hogy pár perc és végez, igazán kibírhatnánk. Rejtélyes körülmények között, pont ekkor esett be a fogkeféje a zuhanytálcába... (Ezek a lányok angyalok! :) - A Szerk.)
Délután a PASO-val kezdtük a nagyszínpadi muzsikálást. A hatalmas por és tömeg ellenére azért meg kell hagyni, hogy Tokaj ideiglenes népe nagyon tud mozogni! Bár az még mindig rejtély, hogy Krsa hogy bírja a tűző napot talpig szmokingban, de mivel így is simán végigugrálta a koncertet a szokásához híven, eszméletlenül nagy respect jár neki! A srácokat kétszer is visszatapsoltunk, annyira élveztük a ska – légkört. Viszont egy buli se tarthat örökké, így a 2. rájátszás után könnyes búcsút kellett vennünk és az italpultot útba ejtve körülnéztünk, mi terem még a nagy fesztiválon. A Cherry Bomb nem volt vészes, a csajok eléggé jól nyomták. Kicsit kár, hogy csak a végét kaptuk el, meg igazából a PASO után váltani is elég nehéz volt, amikor a boogie még a lábadban van, nem esik jól a pogózás. Az Anna and the Barbies előtt még úgy gondoltuk belefér egy kajálás, de aztán valahogy csak betévedtünk a jó öreg Veres Szekérbe és onnan fogyasztás nélkül távozni... teljes vétek! Így történt, hogy a tervezett Nemjucit is sikerült elbambáskodnunk, aztán meg megérkezett a várva várt vihar... juhú! Mire beértünk a fesztivál területére, minden színpadon egy szervező állt, aki közölte, hogy a koncertek a vihar végéig megállnak. Egy koncert se marad el, de számítsunk hatalmas csúszásokra, mert ők se szeretnék, ha valaki a viharos szél miatt hirtelen egy erősítő alatt találná magát laposan, mint a menzás rántott hús. Külön megkértek, hogy vonuljunk ki a kempingbe és erősítsük meg a sátrakat. Először röhögtünk, hogy „A sátrat? Minek? Áll, mint a cövek!”, de miután a szomszéd Quechua-s palotáját a villanyoszlopról szedtük le, azért a sajátunkat is megigazítottuk, mert hát biztos, ami biztos. A szél nem sokkal ezután elállt, Parov Stelar bandája csak egy nagyon kicsit csúszott, de azért a szakadó eső még náluk is megvolt. A nyakig sár ellenére eléggé nagy volt a tömeg. Szerintem, igazából a zenekar is élvezte, hogy ennyien kíváncsiak vagyunk rájuk még így is, szóval nagyon oda tették magukat. A szaxofonos fazon pedig cserébe úgy táncolt, hogy úgy fizikailag igazából nem is lehet! Az egyedüli, amivel Parov bácsi szálkát hagyott a szemünkben, csupán csak az volt, hogy a rendkívül dekoratív énekes hölgy totál play back volt. Ezzel a 10/10-es koncertet egy gyenge hatos alára húzta le. A Malátabárban már fél órája nyomta a bulit a Pendulum mire odaértünk. Én egyébként marhára megértem, hogy a DJ set más, mint amikor az egész zenekar tombol, de ilyen minősíthetetlen koncerttel az egész fesztivál ideje alatt nem találkoztam. A közönség csak állt (néhányan bólogattak!), a srác a színpadon pedig tényleg próbált kitenni magáért, de a hangosítást is sikerült eléggé... khm... eltekergetni, így igazából 20 percet bírtam ki 3 lány körül, akik még nagyjából mozogtak is. A többiek, akikkel még a nagyszínpadnál együtt voltam, a Furmint klubnál voltak. Nem értettem mit esznek annyira a Bohemian Betyars nevű miskolci bandán, de aztán mikor csatlakoztam, akkor valamiért engem is magával ragadott ez a folk-punkos, színpadon vergődős hegedűs móka, ami azóta se szállt ki a fejemből. Tény, hogy a srácok eléggé szét voltak csúszva, de a közönség még mindig ezerszer jobban táncolt náluk, mint bármely másik színpadnál.
Péntekre a szervezők egy Guinness rekord megdöntését tűzték ki célul. Ha eltekintünk a dolog erősen hím soviniszta beállítottságától, annyira nem is tűnik rossznak. Bár engem kicsit feszélyezett, hogy 400 emberrel tusoltam együtt, akikből 390 a nemek harcában az ellenfelet képviseli. Az talán egy kicsit még zavaróbb volt, hogy kanszagú Axe tusfürdővel kentek be a kedves alulöltözött hölgyek, aminek az illata nem éppen a nőiességemet emelte ki. Fürdés után aztán kedvünkre válogathattunk a promóciós termékekből: kaptunk Axe fürdőgatyát, Axe dezodort, Axe tusfürdőt, Axe-os szivacsokat és fejenként egy Red bullt. Nekünk annyira megtetszett, hogy elcsentünk egy egész tálcával. Kár, hogy ez a rendkívül lelkes biztonságiaknak egyből szemet szúrt és csak 3 db koffeinbombát engedtek büntetés nélkül elvinni.
A kemping területén található kenukölcsönző már hétfőn is szúrta a szemünket, de akkor még úgy voltunk vele, hogy „ki az a hülye, aki ilyenkor kenuzik?!”. háromnapi semmittevés után már annyira nem is tűnt rossz ötletnek. Sőt, a tusolás utáni dögunalom közepén már tényleg annyira felcsigázott, hogy el is mentünk egy körre. Itt ért a fesztivál legnagyobb tapasztalata a további élethez: ha már ittál egy jó adag furmintot Mari néninél és egyébként még soha nem ültél kenuban, nem lesz egy életbiztosítás az utazás. A kölcsönzős arc szerint mi voltunk az egyedüliek, akiknek sikerült az első 10 méteren belefordulni a Tiszába, de mi aztán nem adtuk fel. Kínkeservesen visszamásztunk és a produkcióért cserébe még kaptunk fél órát INGYEN! Mekkora üzlet! A Beatrice fellépését is a Tisza közepéről hallgattuk, miközben minden erőnket összeszedve éppen próbáltuk valahogy visszajuttatni a kenut a kölcsönzőbe. Miután kifújtuk egy kicsit magunkat, dadogtunk egyet a Supernemmel és táncoltunk reggelig egy rossz cipőben. Miután az igazi rock sztár első próbáján meghaltunk, beiktattunk egy gyors fürdést, hogy a Depresszió előtt enyhüljön még egy kicsit az áporodott férfi szagom. Az őrületben két rendkívül kedves fiatalember segített felkerülni a tömeg tetejére és a Fejjel a falnak című slágerre egy örök élmény volt bodysurf-ölni. Szóval a koncert tényleg max ponttal zárt, kivételesen minden a helyén volt, pedig Halász Feriéktől nem ezt szoktuk meg. Ők általában az igénytelenebb kategória, de most még a wall of death is egészen kevés emberáldozatot követelt. A másfél órás pogó után már erősen érződött, hogy nem volt valami jó ötlet a kenus móka. A Skindred koncert végtelenül hosszúnak tűnt, de hát otthagyni meg pofátlanság lett volna, amikor annyira imádjuk őket. Aztán csak kibírtuk, viszont a buli végére a por akkora felhőt kavart, hogy a fehér pólómból misztikus körülmények között egy barna tunika varázsolódott rám, mire a sátorhoz értünk. Szégyen volt aznap lefeküdni, mint amikor felkeltünk, de ezt inkább úgy értelmeztük, hogy „legalább kipihenjük magunkat holnapra”. Ezzel igazából nem is lett volna semmi baj, de egy csaj hajnal 3-től 5-ig nem talált magának jobb elfoglaltságot, minthogy mászkáljon a kempingben és végig üvöltse, hogy „BULIVAAAAN!” és hozzá néha megrázza a sátrat. Mint később kiderült, azért tetszett neki ennyire a környékünk, mert kedden együtt buliztunk és meg akart minket keresni. Jól vigyázz kivel ismerkedsz!
Kétség kívül a szombatot vártuk a legjobban már hónapok óta. A Helia egészen korán, fél négykor kezdett, szóval nem volt sok idő punnyadni, de a csodálatos éjszaka miatt nem is kellett, erőnk teljében csaptunk bele a délutáni mókázásba. A zenekar ellen szóljon, hogy a koncert alig tartott egy órát és az egyetlen ismertebb számukat, az Alejandro-t, sikerült háromszor is lejátszani... bravó! A tánctér megtelt vasalt hajú, fekete körömlakkos fiúkkal (akik később a Suicide Silence dedikálásnál jobban visítoztak, mint a lányok), de a záró nap tényleg az ilyen metalcore-os arcoknak lett kitalálva, a szervezők pedig nagyon ráéreztek, hogy akad belőlük bőven. A nagyszínpadnál maradva csorgattuk a nyálunkat a Leanderre is, aki folytatta a megkezdett Lady Gaga emlékkoncertet a jól ismert Bad Romance című fantasztikus slágerrel – hál’ isten átdolgozva. Kicsit kár, hogy a banda csak feldolgozásokból és rájátszásokból él, de valljuk be, azt legalább profin művelik. Eközben a Pepsi színpadnál az Irie Maffia koncertje jellegzetes illatokkal társult egybe. Előkerültek a bubi fújók, a furcsa-alakú-cigaterrák és az egész tömeget átjárta a Jamaicás világbéke-légkör. A színpad előtt csupa jó fej ember állt, sörök jártak körbe, amiből simán ihattál, ha nem félsz az instant herpesztől és csak a rokkantsági bizonyítvány volt az egyedüli jó indok arra, ha 5 perc után nem kezdtél ugrálni és tombolni, mint egy ötéves gyerek cukorosztásnál. Este a Suicide Silence koncert hatalmas vérengzésbe csapott át. Ennyire agresszív tömeget még nem nagyon láttam, bár a zenekar stílusából gondolhattuk volna, hogy nem rózsaszín unikornisok közé indulunk szeretetet reggelizni. A pogó hamar legyűrt, négyszer döngöltek a földbe, aztán mivel úgy gondoltam meg akarom élni a holnapot, inkább visszavonultam a csigaházamba. A brit Enter Shikari zenekarnak sikerült csak újra előcsalogatnia. A fiatalság itt is eléggé sokat vergődött, de még mindig vállalhatóbb volt, mint a korábbi fellépőé. (Egy külön fenntartott hely várja a pokolban azt, aki képes volt a Brains-t a Shikari-val egy időpontba rakni Igazából tervben volt, hogy az idő felénél váltunk, de csak nem lehet egy olyan bandát otthagyni, aki az egész felszerelést és technikát atomjaira szedi a koncert végére. ) A biztonságiakon látszott, hogy a **** kivan az egész fesztivállal. Percenként szedték le az embereket a body surf-ről és persze nem egyszerű egy olyan énekes testi épségére vigyázni, aki 4 méter magasan himbálózik a fénytechnikánál, utána meg egy erősítőt ver rommá a saját (?) mikrofonállványával. A hangulatot a Subscribe zenekar tetőzte. Csongor Bálint kolléga hasonló őrültségekkel bombázta a biztonságiakat, mint Rou Reynolds, azzal a különbséggel, hogy Bálint még egy stage diving-ot is bevállalt, aztán szerintem csoda, hogy ruhával együtt sikerült még visszaérnie... nehéz ezekkel a mai lányokkal. A Highfly idejére újra felkerültem a tömeg tetejére, de a túlbuzgó biztonságiak nagyjából 15 másodperc alatt le is kaptak... mármint a tömegről. Mire a banda végzett, már fél 1 volt és fel se tűnt milyen irtózatosan hideg. Az ujjatlan póló és rövidnadrág már korántsem tűnt olyan jó ötletnek, mint délután, de a józanész azt diktálta, hogy az alkohol a varázslatos láthatatlan kabáttal megoldja a problémát. Ez abban a pillanatban jó ötletnek tűnt, szóval a helyi érzéktelenítés sikeres volt, de másnap reggel már fülig takonyban ébredtem és kicsit átértékelve az ötlet nagyjából annyira tűnt jónak, mint beleugrani egy kaktuszbokorba – meztelenül.
Vasárnap délig el kellett hagynunk a kemping területét. A csomagolás nagyobb kaland nem is lehetett volna. Minden csupa víz volt a hajnali eső miatt, de ez még mindig a kisebb gondok közé tartozott, a szomszédunk sátrát az éjszaka még valaki útravalóként le is hányta.
Hazaérve úgy 40 ismerős-felkérés fogadott, ami azért jelzi, hogy mennyi jó fej embert össze lehet szedni egy hét alatt, de kicsit azért átkoztam is a nevem, mert olyanok is megtaláltak, akikre soha az életben nem akarnék emlékezni. Tipp 22431: használj kamunevet az ismerkedésekhez. Egy napi alvás után a szervezet jelezte, hogy jó lenne egy látogatás valami orvosnál. Mint kiderült szombaton a nagy vergődés közepén sikerült az egyik bordámnak megrepednie. Anyuci rettentően büszke az ő kicsi lányára!"
